Épületgépész műszaki ellenőrzés
Hazánkban, az utóbbi években jelentősen megnőttek a nagy beruházások számai és az egyre nagyobb igényszintet képviselő beruházók és építtetők. Ezzel együtt a gépészettel és köztük a légtechnika rendszerekkel kapcsolatban is növekvő igényszintek jelennek meg. Nálunk fejlettebb országokban ennek már komoly hagyományai vannak, sőt államilag van szabályozva: kötelező szellőzést biztosítani, egészség és épület állagmegóvása miatt. Nálunk jelen pillanatban ez nem előírás, és ha létesül is, nem engedélyköteles és ebből adódóan a kiadott tervek - ha vannak - gyakran nincsenek felülvizsgálva és gyakran vázlatszerű nyomvonalról szerelnek a kivitelezők jól és nem túl jól működő rendszereket.
Ennek elkerülése érdekében és a Megrendelő biztonsága érdekében feladataink között tudjuk az alábbiakat:
- a beruházás korai fázisában részt veszünk a technikai részek felülvizsgálatában
- megvalósítás során ügyelünk arra, hogy a kivitelezés során választott technológiai megoldások megfeleljenek a lefektetett funkcionális követelményeknek, és ne lépjék át a megszabott (anyagi-financiális, szabályozási és egyéb) korlátokat
- a hatósági engedélyek, hatósági előírások, határidők és minőségi előírások, valamint a szerződések magtartásának folyamatos ellenőrzése
- az építési naplóbejegyzés és egyéb jegyzőkönyvek ellenjegyzése illetőleg észrevételezése
- a hibáknak, a hiányosságoknak, eltéréseknek építési naplóban való bejegyzése
- műszaki illetve gazdasági szükségességből indokolt tervváltoztatásokkal kapcsolatos javaslatok megtétele az építő részére
- a munkák eltakarás előtt azok mennyiségi és minőségi ellenőrzése
- az átadás-átvételi eljárásban való részvétel
- a beépített anyagok, szerkezetek és berendezések minőségtanúsításának ellenőrzése
|